P i n c e   m ű t e r e m

2016 szeptemberében nyugalomvágyam eredményeképpen leköltöztem a szegedi rajz tanszék régi, elhagyott szenespincéjébe. Ez nem csupán fizikai, de szellemi alámerülés is volt részemről. Örömmel mondhatom ezt a helyet első műtermemnek, bár nem sokan tennék ezt a helyemben. Elfeledett része volt ez a tanszéknek, 40 centiméteres vastag, nyirkos szénporrétegen sétáltam minden nap (amit később papírral és régi szőnyegekkel lefedtem), ahol volt vakolat azt kezdte ledobni a salétrom, a sarkokban pedig itt-ott a penész volt az élet egyetlen jele. A pince szellőztetésére szolgáló két ventilátor és páraelszívó monoton zúgását csak saját tevékenységem nesze törte meg. Akik ismerték a helyet, csak úgy hívták: A büdös.

Ebben a miliőben bontakozott ki jelenlegi stílusom, itt körvonalazódott bennem a téma, mely mái napig foglalkoztat. Ez pedig az otthon, az otthonmaradás, annak elhagyásának problémaköre, a felelősségvállalás.